San Francisco-i színes firkák szabad formában
1. Első
A szívem egy repülőgép,
ami épp leszállni készül
San Francisco felett.
Késő este van,
nyújtogatja a futóműveit,
mint végtagjait egy ébredező oroszlán.
A földet figyelve gyönyörködik,
a fekete textúrán
csoportokba tömörülnek a fénypontok.
Erőlteti a szemeit,
hátha meg tudja mondani,
mi lehet a forrásuk.
A belvárost köd vagy szmog takarja,
apró pamacsokként ragadt
az utcalámpák közé.
A szívem egy repülőgép,
ami éppen landolni készül San Franciscoba.
Már csak méterekre siklik
a Market street felett.
2. Második
Képzeletben áttipegek
a Golden Gate híd fémkábelein,
mint egy kecses,
száztíz kilós kötéltáncos.
Hol belemerülök a ködbe,
ami ellepi a hídpályát,
a várost és az öblöt,
hol felbukkanok a pillérek tetején,
és hagyom, hogy átfújja ruhámat a szél.
Hátha enyhül a marijuana szag,
amit fényes nappal szedtem össze
a Haight street-et járva.
3. Harmadik
A régi villamos végállomásán vagyok,
F Castro - F a vonal, Castro a körzet,
a tömeg bezárva egy apró fémkasztniban,
szabad az út, szabad a vers.
Szabad az út, szabad a csók,
fiúk sétálnak kézenfogva,
szemben a Walgreensben az eladó
egy gondozott hajú, ápolt lány,
apró jelek sugallják, hogy mimikri.
A színház műsorán Óz,
a csodák csodája.
Összeütöm a csizmáim,
mindenütt jó, de a legjobb otthon
a munkás otthon.
Haight street:
Az út közepén betépve táncol
egy rongyokba öltözött madárijesztő,
a sofőrnek nagy ívben kell kikerülnie,
ha elüti, ő is megüti a bokáját.
Fisherman's Wharf:
Egy bádogembernek öltözött
utcai színész táncol
az érmék koccanásának ritmusára.
Reptér:
Egy repülőgép nyújtogatja a futóműveit,
mint végtagjait egy ébredező oroszlán.
Belváros:
A szökőkút mellett
patak folyik egy hajléktalanból.
Dorothy, ne kövesd a sárga utat!
4. Utolsó
Ahogy ott állsz előtte,
és figyeled az ablakon keresztül a dolgozókat,
mintha egy negyven emeletes hangyafarmot látnál,
minden olyan szép, és rendezett,
de idebent beszűkülnek a folyosók,
mint a hajszálerek az agyban,
és a szürke falak állománya között
visszhangzik a gondolat,
hogy már elfelejtettél,
pedig még itt vagyok.
Ami fogva tart, hogy nincs, hol jobb,
az ég-bolt polcán árválkodik
ez a vákuum-csomagolt bolygó,
lejárt a szavatosság.
Dörömböl a város, rázza a kilincset,
be akar törni, be akar törni engem.
Az ajtó egy vasból készült angyal,
védőszárnyait kulcs(csont)ra zárom,
és a hátára dőlve hallgatom
a rozsdás ritmusban ragadt szívzörejt.
